Advent természetesen

A kevesebb néha több. Vagyis majdnem mindig. Ennek szellemében készítettem el idén az adventi “koszorúmat”. Az egyik cél az volt, hogy minimális költségből legyen valami egyedi és mutatós dísz az asztalon. Nem akartam sokezer forintot költeni valami “csupamű” koszorúra. A másik cél pedig az, hogy stílusában nagyon egyszerű, szinte puritán dekoráció szülessen, de úgy, hogy mégse legyen…

Pelenkatorta házilag

Remek ajándékötlet, és nem olyan nehéz elkészíteni, mint amilyennek első ránézésre tűnik. 😊 Amire szükségünk lesz: kb. 60-70 db pelenka 1 db. papír kéztörlő karton guriga 1 cs. ruhacsipesz kb. 4-5 méter szalag Baby illatszerek normál és mini méretben apró játékok plüssállat zokni A pelenkákat egyesével összegöngyölítjük, és a csipesszel ideiglenesen összefogjuk őket. Márkától függ,…

DIY bevásárló szatyor

Évek óta egy nagy vászontáskát használok a bevásárláshoz és 90%-ban visszautasítom a nejlonzacskókat az üzletekben. Kezdetben nem is feltétlenül a környezetvédelem miatt, hanem egyszerűen azért, mert annyi zacskó felgyűlt otthon, hogy utáltam. Emellett soha nem értettem, hogy a piacon egy (!) kígyóuborkát miért akar az eladó beletenni egy zacskóba? Vagy egy üveg mézet, vagy három…

Egyperces DIY | One minute DIY

Végy egy focipálya méretű sálat, és ha annyira zavar a nyakadra tekerve, mint engem, mert úgy érzed, hogy valójában egy nyakmerevítőt hordasz, akkor fogj egy ollót, és bátor nyisszantásokkal hosszában vágd ketté! Ha indokolt, laza, nagy öltésekkel szegd be a szélét. Így hipp-hopp, lesz két sálad, és még forgatni is fogod tudni a fejed az…

Sminklemosó házilag | Homemade make-up remover

Hogyan lehet fillérekből házilag sminklemosót készíteni? Gyorsan és egyszerűen. A három „titkos” összetevő: babaolaj, babasampon és víz, melyet 1:1:8 arányban keverek össze. Évek óta használom és nagyon bevált. A legerősebb, akár vízálló sminket is tökéletesen eltávolítja, nem csípi a szemem, és használat után nem látok homályosan hosszú percekig. 🙂 Nem mellesleg tényleg fillérekből elkészül, én…

DIY gyümölcsös jégkrém | DIY Fruit Popsicles

Egy igazán egyszerű, gyorsan elkészíthető és egészséges házi fagyit készítettem tegnap. Tudom, hogy a friss gyümölcstől nincs jobb, én is imádom! De most volt itthon egy kis maradék fagyasztott málna, azt szerettem volna felhasználni. Nagyon szeretem, szinte mindig van a fagyóban. Amikor rám tör a leküzdhetetlen édesség-roham, igyekszem csoki helyett ezt választani. Tehát, a két…

Do It Yourself

Az mindig világos volt számomra, hogy szeretek kézzel végezni vagy készíteni ezt-azt: masnikat, díszcsomagolást, süteménydíszítést, gombot felvarrni, ilyesmit. Egyszerűen kikapcsol, pihentet, ha ilyesmivel foglalkozom, és olyankor megfeledkezem a körülöttem lévő világról. Nagy őrület mostanság a DIY (Do It Yourself) vagyis a „Csináld magad” mozgalom. Rengeteg inspirációt találni az interneten, vannak kifejezetten ezzel a témával foglalkozó…