Pár napja kora reggel, az egyik szokásos útvonalamon haladva, a járda mellett megláttam egy árválkodó, gyönyörű hóvirágot. Hiába volt egyedül, szerényen, fehérsége mégis odavonzotta a szememet, nem lehetett nem észrevenni. Sajnáltam, hogy nem volt nálam gép, ahogy a következő napokban sem, ezért minden reggel aggódva kerestem szememmel a kis szépséget, hogy megvan-e még, és reménykedtem benne, hogy senki nem tépi le. Ma végre volt időm sétálni egyet. Természetesen a kis hóvirág felé vettem az irányt, aki már messziről kitűnt a még kopár, tél végi környezetből. A nap sütött, és a friss, tavaszi levegőt, amit szinte harapni lehet, végre azzal a tudattal szippantottam be, hogy tudtam, nincs több hó, latyak, hideg és sötétség, mert végre megérkezett! Itt a tavasz! Alig várom, hogy az utcáinkban rózsaszín virágba boruljanak a fák, és megállás nélkül süssön a nap! De én már azzal is nagyon elégedett vagyok, ami most van: ébredezés, újjászületés, újragondolás. Minden értelemben. Az én életemben biztosan. Ahogy a téli fagyoktól és nedvességtől megviselt avar alól kibújnak a friss, élettel teli zöld növények, nem törődve a rozsdásbarna egykori levelek súlyával, úgy hagyom magam mögött én is azokat a dolgokat, amik hátráltattak, boldogtalanná tettek és felesleges súlyt és nyomást helyeztek rám.

A kibukkanó kis zöld hajtásokban az a lenyűgöző, hogy bármilyen nehéz is az avarszőnyeg, ami hónapokig beborította őket, mégis kérlelhetetlenül törik maguknak az utat: élni akarnak! Mint ahogy az a kis jácint is, amit fillérekért vettem két hete, és bevallom, nem sok szépet néztem ki belőle. Kissé csúnyácska, és sérült volt szegény. Mára azonban gyönyörűen kivirágzott és újabb hajtásokat hoz. Az élni akarás benne is erősebb volt mindennél.

Legyen ez mindnyájunknak tanítás a természettől. Változtassunk, merjünk újjászületni, rázzuk le magunkról a sallangokat, és merjük újradefiniálni saját magunkat, és nem utolsó sorban csináljuk azt, ami boldoggá tesz bennünket.
Derűs tavaszi napokat mindenkinek!
Karola