Hivatalosan már ősz van. A hőmérő higanyszála azonban még néha-néha nyári „állapotot” tükröz. Bevallom, nekem már kicsit elég volt a melegből, a hőségből, és az irreálisan alacsony hőfokra beállított légkondicionált helyiségekből. Mindennél jobban várom a kellemes, 20-22 fok körüli hőmérsékletet, ami talán a következő napokban el is jön. Imádom az őszt! Imádom, amikor kényelmesen, enyhén rétegesen lehet öltözködni, elég egy vékony blézer vagy egy kabát és máris útra lehet kelni. Szeretem, ahogy a fák levelei besárgulnak, bebarnulnak, és szeretem azokat a különleges árnyalatokat, amelyek ekkor életre kelnek a természetben.

Az elmúlásról, lezárásról szól az előttünk álló időszak, de ennek nem kell feltétlenül szomorúnak lennie. A változás, ami ilyenkor a természetben (is) végbemegy, miért kell, hogy szomorú legyen? A változás szükségszerű és valójában az egyetlen biztos pont az életünkben. Mindig minden változik. Kívül is és belül is, és ez így van jól. Sokkal jobban szeretek ilyenkor arra gondolni, hogy mi az, ami előttünk van. Igen, egyre korábban fog sötétedni, és eljön majd az is, amikor sötétben indulunk el otthonról és bizony sötétben is érkezünk haza. Nem mondom, hogy ez jó hatással van az emberre, de meg kell tanulni ilyenkor megtalálni, azokat a szépségeket, amelyeket ez az időszak adhat nekünk. Nem érdemes utálni a szürkületet, a hideg és szeles időt vagy az esőt. Lehet, hogy más energiákkal töltenek fel minket, mint a napsütés, de szükség van rájuk.  

Én imádom, amikor esik az eső! Bőrig ázni nem szeretek, ez tény, nem is erről beszélek. De esőben kiülni az erkélyre, közben teát inni és érezni az eső illatát, szuper. Érdemes kipróbálni. Hisz az eső, a víz, alapvetően szükséges az életünkhöz, és ha egyszerűen csak elfogadjuk olyannak amilyen, meglepő módon még örömet is tud okozni. Fényképezni is nagyon szeretek eső után, mivel a felhőkön átszűrődő fény gyönyörűen kiemeli a virágok színeit. Az eső utáni felhős ég és a virágok szirmain pihenő vízcseppek: a kedvenc kombinációm. 

Az őszi időszak más varázslatot is hoz számomra. Ilyen az, amikor szombat hajnalban felébredek és egy forró tea társaságában, szinte még félálomban, egy pokróc alatt ébredezek a kanapén. Kint még szürkület, napsütésnek nyoma sincs. Csendes és hűvös minden, sehol sincs a nyár kora reggeli vibrálása. Ilyenkor megáll az idő, gondolkozni sem szükséges, csak egy feladat van: jelen lenni. Ilyen nyugodt reggel, sajnos, csak ritkán adatik meg, ezért szeretem az ilyen alkalmakat jól elraktározni magamban. A természetben sokkal könnyebb átélni az ilyen pillanatokat és igazán jelen lenni. Nem gondolkozni, csak örülni annak, hogy élünk és lélegzünk. A természet segít ebben, hisz a fák, bokrok, virágok, de még egy fűszál is, sokkal jobban ért ahhoz, hogy hogyan kell jelen lenni és létezni. Sokat tanulhatunk tőlük. Ajánlom mindenkinek ezeket a helyzeteket és pillanatokat. Eleinte nehéz lecsendesedni, de a hétköznapok zajai után nekem szükségem van erre. Ezért is szeretek a természetben fotózni, és kicsit hazavinni magammal ezeket az élményeket, és elővenni akkor, amikor a dolgos napok zűrjei kezdik átvenni a hatalmat a gondolataim és az érzéseim fölött. 

Igyekezzünk minél többet a szabadban lenni, nagyokat sétálni, minden kis virágnak örülni és gyönyörködni bennük. Hajoljunk közel hozzájuk, szagoljuk meg, tapintsuk meg őket, lássuk meg tökéletlenségükben azt az egyedit és utánozhatatlant, amitől létezésük csodává válik számunkra.

Karola